Japán morzsa? Vizitorma? Mi lesz még itt?

Nem rántok ki szinte semmit. Nem tudom úgy elkészíteni, rengeteg meló, mosogatás, fölösleges szénhidrát, repül a liszt, fröcsköl az olaj, az ennél sokkal élvezetesebb kalóriabeviteleket jobban szeretem.

De a pontyot imádom rántva. Ez nem volt mindig így.

A ponttyal bonyolult, nőies viszonyunk van. Túl sokszor ettem pocsolyásat másoknál, étteremben, de annyit, hogy elhittem, ez a ponty. Elhittem, a ponty súlyosabb és büdösebb az elsüllyedt tankhajók kormoránokat fojtogató olajfoltjainál.

Jöttek pontyevő barátok, neeem, a ponty jó, csak nem jót ettem. Nem hittem nekik, és nem foglalkoztam a ponttyal. Minek, van csuka, harcsa, kecsege és szerelmem, a fogas. Minek rulettezzek egy ronda és büdös jószággal?

Tavaly, a bajai halászléfesztiválon fordultam ki magamból. Ott, pláne Hajni, Zoli és Hajni anyukája nyomása alatt enni KELLETT. Kussolva, mosolyogva zabálni a főtt pontyot, ellenségemet.

Ízlett. Sőt, imádtam. Ezen az se változtatott, hogy a Pestre felhozott műanyagvödörben, gyomorforgató borzalommá fortyant az otthonra kapott lé. Megvilágosodtam, és kikutattam a megfelelő forrást. A pontyevő haverok lelkesen avattak be, Hortobágyi halgazdaság. A Csarnok téren van egy üzletük, amit hetek óta rendre zárva találok, de hiperekbe is szállítanak.

Azonnal nekiálltam a rántott pontynak. Azóta volt már ezerféle panírral, savanyúval, krumplipürével, salátával. Múlt héten találtam meg a megoldást.

A patkókat a haltöpörtyű miatt csonkolom. Ez fakultatív, de erősen ajánlott, a haltöpörtyűt még pontygyűlölőként is imádtam. A patkókat lisztbe, enyhén sózott, felvert tojásba, és panko morzsába forgatom.

A panko morzsa egy japán termék, szép nagy szilánkos kenyérpelyhek. Ropog, pattog, levegős. A magyar bolti, sokszor penészes, rossz minőségű kenyerekből darált morzsáknál mindenképpen finomabb. Van ez így, néha el kell ismerni más igazát, az ócska zsemlemorzsa nem szittya magyar örökség, nyugodtan elfelejthetjük.

Ha házilag készítenének morzsát, ahogy a nagymamám és talán mindenki mamája tette, jó minőségű, élesztőből készült kenyeret használjanak. A héját el kell dobni, csak megégne, a belsejét felszeletelni, megszárítani és lereszelni, vagy robotgépbe törve aprítani.

Az így panírozott patkókat nagyon bő, forró olajban (semmi különös, napraforgó, kukorica) közepesen erős lángon kisütöm (nem fedem le!, amikor az alja már bőven aranybarna, óvatosan, két lapáttal fordítom és a másik oldalát is megsütöm)

Amíg sül, salátát keverek mellé. Mostanában találtam a vizitorma levelére, elsősorban disznótoros mellé adom, de jó a pontyhoz is. Sajnos nem könnyű beszerezni, a Nagycsarnokban tart pár zöldséges, ha sikerül hozzájutni, felesben szárzellerrel, kemény körtével, édesköménnyel, vagy fejesalátával elkeverve, pár csepp balzsamecettel meglocsolva próbálják ki halhoz. Pikáns és friss, a tömény, súlyos ponty mellett. Köretmániások keverjenek egy krumplipürét is.

Rántott halból mindig sokszoros mennyiséget készítek, mert már egy szelettől bűzlik a hajam, a bőröm, a lakás. A maradék megy marinálódni, így még egyszer örülhetünk neki.

Rántott pontypatkó? Szeretik?