Még egy mikulás, és elhányom magam - mondja Woody Allen az Annie Hallban, a los angeles-i karácsonyozós jelenetben. Ezt idézzük minden évben, mikor a levegő megtelik karácsonyi képzavarral, a századik kirakatban is mikulássipkás nyulak csengettyűznek, Télapó áll a jászolnál és jutányos a fahéjillatú csillámos gyertya, és alapvetően minden olyan karácsonyi hangulatú. Ettõl a szótól aztán bepánikolok, összerezzenek kedves magyar tanárom messzirõl visszhangzó ordítására, visszaszívom, kitörlöm, átfogalmazom.
Hagyjon engem békén ezzel a szóval, Boriska. Ilyet, hogy hangulat, magyar órán nem mondunk. Mit jelent, az hogy hangulat, mit akar ezzel mondani? Milyen az, aminek hangulata van? Mi az? Mondtunk ezzel valamit a versrõl? Ugye? Tessék csak tovább elmélkedni, és akkor megszólalni, ha valami gondolata is van. A mindent betöltő karácsonyi hangulat, akarom mondani zűrzavar a gasztronómiára is kiterjed: karácsonyi ízû minden, ha van benne egy kis szegfűszeg, fahéj, vagy gyömbér. Ha csillog, fenyőfa vagy csillagalakú, piros vagy zöld, esetleg akkor, ha kerül bele mák, dió vagy bármilyen citrusféle.
Azt pedig, hogy őket miként köti össze egyetlen ünnep, már nincs, aki tudja. Ezzel valójában semmi baj, hiszen a karácsony lényege a káosz, no meg, hogy együnk, együtt, sokat, jót.
A citrom pedig jó, és a fenti gondolatmenet végén, hangulat és szimbólumok ide vagy oda, lehet remek karácsonyi ajándék a sóban eltett citrom, karácsonyi étel pedig az azzal főtt marharagu.
A recept ráadásul marokkói, szóval tényleg ott vagyunk, ahol a part szakad.
Utolsó kommentek