Ennek bekövetkeztét mindenki sejthette

Nyugodjak meg, dohogok, hogy nyugodnék meg, mikor két napja nem eszik? Mert szerelmes a Mázliba, mert tüzel. De a Mázli fiú! És?! Hát, vonom meg a vállam, végülis, de az lehetetlen, hogy nem érzi a szagán, hogy kan. Majd eszik, ha éhes lesz, nincs semmi baja, szól vissza az ajtóból, mennek sétálni. És ha valami visszafordíthatatlan fogínysorvadása van, ami gyógyíthatatlan, kérdezem a becsukódó ajtótól hisztérikusba forduló hangon, ehh, a falnak is beszélhetnék, kosztümös filmekben ilyenkor szoktak elájulni az agyonfűzött nők repülősóért kiáltva, én inkább bontok egy sört és tanácstalanul nézem az érintetlen szárazeledelt a tálban. Biobazmeg. Biobárány vagy mi, és hozzá sem nyúl.

A száraztáp a fogkövesedés miatt került haza, nem jó, ha nem rág a kutya. Nem kapott mostanában nagy csontokat, igaz, de csirkenyakat kap, az jó a fogaknak, micsoda felelőtlen gazdi vagyok, persze kérek olyan bioizét, mennyi?!

És nem eszi. Leöntöttem olívaolajjal, összekevertem hússal, rizzsel, zöldségekkel. Lenyalta, kiette, a száraztáp ott maradt. Úgy csináltam, mintha mi is azt ennénk, úgy se kellett. Kifogytam az ötletekből, reménytelen, húzom meg az üveget, aztán megvilágosodom. Feltépem a kamraajtót, kihozom a zsákot, és belemarkolok. Egy óra múlva feldúltan ölelgetem Pötyit, hát ilyen hülye gazdád van, Ákoskám (Pötyi igazi neve Özv. Zimonyi Ákos) hogy erre nem jött rá előbb! Zoli gyanakodva néz, igen, ettem belőle. Hát nem lehet elrágni, betonkemény, azért nem eszik ez a szerencsétlen! Biolófasz, na de ilyen többet nem lesz! Ezentúl megkóstolok mindent, amit veszünk neki. Ugye, Kiskutyám, te meg mit röhögsz, Anna tudja, persze, hogy megírom!