Aki nagyon akar röhögni, olvassa el a tegnapit is!!!

Az úgy kezdődött, hogy Árpi haverom megint beújított egy új pipit magának (cicamicát, ahogy ő hívja), és ebből az alkalomból egy spontán összeröffenést hirdetett viszonylagosan önköltségi alapon, mert hát az Árpi az nem egy Rotschild báróval keresztezett Teréz anya, azaz nem ellensége a saját pénztárcájának. A piát állom, de kaját hozzatok. Az se baj, ha főztök valamit. Tulajdonképpen ez is nagy szó volt. Duplán ledaráltattam egy kiló hátszint, finom krémesre, zsírpapírba vele aztán elindultam.

Gondoltam, ha lesz kivel, összecsapunk egy hirtelen tatárt, azt mindenki szereti, ha meg nem, elmajszolgatom zsebből egy kis mustárral meg cseresznyepálinkával. Igazából vehettem volna combot is, úgyse veszik észre, de az ember ne szarjon a saját fejére, ha nem muszáj.

Nagy várakozással tekintettem a buli elébe, merthogy a kiscsaj harminc éves, Árpi meg korombéli, majdnem ötven. Ja, és project manager médiavonalon. Ez nekem kábé annyi mintha főgépész lenne a Halálcsillag Tizenkettes Dokkolójában. Nagyjából leszarom. A társaság várható összetétele előrevetítette, hogy unatkozni nem fogunk. Amikor a házhoz értem, egy szőke csaj már várta, hogy kinyissák a kaput. Valami baszott nagy fekete cekkert vonszolt, és akkora motoros csizma volt a lábán, hogy a hónaljáig ért. Jellemző.

Lenyúlják a bátyus Vespáját, oszt azt hiszik, hogy ők a Rosszi Valentínó… Bár ez a tyúk tényleg motorral jöhetett, mert tele volt bogarakkal, mint egy légypapír, és mintha petróleumban mosott volna hajat. Majd szólok neki, hogy ne gyújtson rá egy darabig.

Nyílt a kapu és kilépett rajta a Bájgúnár. Lobogó sörény, sastekintet, egy egész drogériányi parfümillat, amin azért átsejlett, hogy hősünk egész nap izzadt, mint egy ló… na, ez biztos a médiavonal, nem a kémiatanár az Árpi gimnáziumából (merthogy tanár a szerencsétlen). Széles vigyorral hellót vakkantott, kitárta a kaput és beengedett minket. Előreslattyogott és kitárta liftajtót is. Ismerem a házat, a lift akkora, mint egy etióp spájz, úgyhogy előreengedtem őket, annál is inkább, mert a benzintyúk úgy bámulta a Bájgúnárt, mint Keith Richards az utolsó jointot a rehab előtt. Én meg ráértem. Mire felértem a hatodikra, már a szokásos buliforgatókönyv fogadott.

Voltak ugye a piások, akik kis csoportokban szervezetük alkoholszintjének minél magasabbra történő – és ingyenes – tornászásával voltak elfoglalva (ittak, mint állat, válogatás nélkül), voltak a dumálós-csajozósok, akik sötét sarkokban próbálták az ellenkező nem tagjait intellektusukkal (Niezsche, Kierkegaard, Hajdúpéter) elkápráztatni. És voltak a konyhások, akik vagy komolyan vették a „főzhetnétek valamit” felszólítást, vagy csak a tűzhely melletti hokedlin érezték jól magukat. Jómagam is ide tartottam. A méretes konyhában néhány levitézlett fitnesszmúmia egy tálból porciózta a tésztasalátát, - ami olyan volt, mint az analizálandó gyomortartalom egy helyszínelő-sorozatban – és muffingokat tornyoztak egy tálcára, amelyek gusztustalan bohócos –pitbullos papírba voltak csomagolva. Egy érzelmi sivatag, mondhatom.

Itt meg kell csinálni a tatárt, mert elunom az életem és véletlenül leiszom magam. Némi megkönnyebbülésemre a helyiség túlfelén felfedeztem a Motoros Esetlenkét, aki egy vihartépte hobóval, - kinek az illata józsefvárosi kapualjakat idézte- valamit vadul nyeszeteltek az asztalon miközben mindkettőjüknek egy tízcentis nyelv lógott ki a szájából. Hoppá… az nem a saját nyelvük. Az egy holt nyelv (és most nem a latinra gondolok). Az illatból ítélve főtt marhanyelv. Közelebb húzódtam, és némi nyelvért cserébe felkínáltam nekik a hirtelen tatár elkészítésének lehetőségét szigorúan titkos, úgymond belterjes jelleggel. Röpke, mintegy három másodperces gondolkodás után rábólintottak.

A hirtelen tatár azért hirtelen, mert a nemhirtelen (híres) tatár húsát darálás előtt olajjal körbe kell pacsikálni, majd zsírpapírba csomagolva 4-5 napra a hűtőben kell felejteni. Van, aki előbb szeletekre vágja, esetleg felkockázza, bekeni mustárral, megszórja fehérborssal, tegye nyugodtan sokkal rosszabb nem lesz tőle, de lényeg a stresszmentes pihenés. Na de erről itt szó sem volt. A hús ledarálva várta végzetét.

Esetlenkét elszalasztottam, hogy lopjon a spájzból 4-5 tojást és nyerje ki sárgájukat, a hobót elküldtem, hogy vadásszon valami jobb konyakot (ez később fontos lesz) jómagam pedig a fűszereket szedtem össze: egy nagy fej hagyma, egy gerezd fokhagyma, mustár, ketchup, só, bors, snidling, ha van (itt nem volt), pici őrölt pirospaprika. A hagymákat a lehető legfinomabbra vágjuk/reszeljük, a tojássárgákkal együtt belezúdítjuk a darálthúsba amit előzőleg egy nagyobb méretű tálba tettünk és gyúrunk.

Gyúrjuk legalább 10 percig, aztán pihenhetünk és ihatunk egy kupica konyakot. Folyamatos fűszerezgetés közben gyúrjuk még addig, míg el nem unjuk, vagy meg nem szomjazunk. Ezután mehet(ne) bele tíz deka felkockázott vaj., de Árpinál csak margarin volt (jellemző), amit azért mégse. Nem vagyok egy szentferenc, sőt… de tatárba margarint azért mégse. Ilyen helyzetben inkább használjunk nagyon óvatosan adagolva olivaolajat (Az volt). Látni fogjuk, hogy a vaj/olaj elsimítja az éleket, lekerekíti a sarkokat, harmonizálja a kotyvalékot. Ilyenkor még utána lehet állítani a fűszerezést, és ha az egész homogén, ismét pihenhet néhány percet, majd jöhet bele egy kupica -3 cl- konyak, ha maradt. Ezt ismét eldolgozzuk, és már csak 20-30 szelet pirítósra van szükség, s a hirtelen tatár fogyasztható. Másnapra még jobb lenne, de úgyse marad.

A vacsora készítése közben kellemesen összebarátkoztam Esetlenkével, akiről kiderült, hogy valami internetes szakács és motoros csizmában jár, és a lépcsőházszagú hobóval, aki viszont motorozik, de nincs csizmája és nem ismer senkit, csak bejött, mert a folyosón hallotta a zenét és itt ragadt. A konyak és a tatár elfogyott. A házigazdát és az új nőjét nem láttam egész este.

  • Egy tojástalan recept, mert van aki utálja benne, én is (Anna) (és vágva igen jó, csak más, a képen is olyan van)

És most a játék, amiben egy kolbász-hurka szettet lehet nyerni, vagy vidékre fajin szárazkolbikat Józsika hentesünktől.

A kérdés mustáros, mint a legutóbbi videónk: Bud Spencer és Terence Hill melyik kezükben fogják a sör-virsli versenynél a virslit? 

A nyereményjáték és a csípős sorozat támogatója a Nasivin, köszönjük.

És hogyan készítik a tatárt?