malackaraj

Hétfőn megjelent a Magyar Közlönyben a földalatti gombák gyűjtését szabályozó miniszteri rendelet. Egy porta egy malac, meg a legújabb mellényúlás.

A moros y cristianos, avagy a latin rizses bab nem köret, hanem egytálétel, tekintsenek rá így, de egy grillezésre köretnek is jó választás.

Itt a tavasz, a többit tudják

Ne fesd az ördögöt a falra, önbeteljesítő jóslat, és ezek minden nyelven megtalálható változatai, mert ha valakinek túl sokszor mondunk el valamit, még megteszi. Lásd menj akkor ahhoz a rohadt kurvához, na az is ritkán jön be úgy, ahogy elképzelik. Engem a mangóval idegeltek addig, hogy megcsináltam. Mangós oldalas.

Hiába gőzöl be a lelkes anya, mikor a hozzátáplálási táblázatban feltűnnek a fűszerek: a csecsemő flegmán reagál az ilyesféle újításokra. Ő még őszinte ember: pontosan annyit szeret és nem többet, mint amire szüksége van: egyszerű, puhára pépesített zöldség némi hússal, gabonával.

Fűszerek, főleg só nélkül.

Mivel mindenki ész nélkül elkezdett ültetni dolgokat a földbe, engem is elkapott a láz. Egyetlen terményre vagyok mélységesen rákattanva, és ugyanennek az ára készít ki teljesen, ezt akarok a teraszra. A 4800 Forintos lila fokhagyma.

Nemrég volt pontyhét, és akkor mi van? A ponty a kedvencem, szenvedjen tőle más is. Ma pástétomnak, olyan még úgyse volt.

Sőt, tojás nélkül. Élet a megszokásokon túl.

Annának másnapra, höhö

A halászlé konfliktusban egyértelműen a bajai, tésztás változat mellett kardoskodtam mindig. Felnőtt koromig nem is tudtam, hogy van másmilyen.

A családban hagyománya volt a bográcsolásnak és annak, hogy csak a férfiak tudnak igazi halászlevet főzni, a halászlé pedig A tésztás.

A halvány hímsovinizmus ezen családi fajtája mögött nyilvánvalóan az húzódott, hogy ilyenkor a hímek felmehettek a szőlőbe, egy darabig nyugtuk volt a nőktől, lehetett egymás szar borát inni büntetlenül, mellette pedig halálosan összeveszni, hogy mikor kell beletenni a paprikát és hogyan TILOS keverni a hallevet. Szóval nálunk a bajai a halászlé, a többi csak béna utánzat, ugye.

Most meg korhely halászevet kell főzni, amiben tészta nincs, citrom viszont igen. Ez egy Szekszárd-környékinek minimum ijesztő.

A Fény utcai piaci halasnál már vettem egyszer a bajaihoz halat és nem lett pocsolya-íze, ami a halászlevektől eltérít sokakat, úgyhogy ott kezdtem. (A hortobágyi gazdaságból hozzák a pontyot, az megbízhatóan jó hal) Még azt is kitaláltam, a citrom annyira el fog venni minden ízt, hogy nemhogy pocsolya, de hal íze sem lesz. Tejföl is kell bele, ettől kicsit visszarettentem, de megígértem, hogy csinálok, úgyhogy lesz korhely cucc és kész.

Sosem paszíroztam eddig, de most arra jutottam, hogy citrommal és tejföllel annyira gáz lehet a sima lé, ráadásul a zavaromat legyőzhetem annyi idő alatt, amíg a fej fő, hogy nekiálltam. Izgultam. És a végén meglepően jó lett. A citrom általában jót tesz a halnak, íze kevésbé lett erőszakos, mint gondoltam, és a tejföl egyébként is finomítja az ízeket. Cserébe annyira nincs köze az általam eddig ismert halászlevekhez, hogy nem is tudom, hogyan hívnám, ha nem lenne már neve. Nem halászlének, azt biztos, mert az piros, tésztás és még az illata is más.

Így készült: A fél fej vöröshagymát apróra vágtam, a halfejjel és 2 evőkanál fűszerpaprikával feltettem annyi vízben főni, amennyi ellepte. Körülbelül harminc perc után passzíroztam, beletettem az előtte már besózott fél kilónyi pontyszeletet, felengedtem vízzel és kis lángon 20 percig főztem. Eddig még ugyanaz, mint a halászlé ugye, kicsit meg is nyugodtam, hogy ismerős pályán mozgok, de aztán belekerült a három karika citrom, amitől kicsit elszomorodtam. Belsőség most nem volt, de az is jó bele. Néhány perc rotyogtatás után kész lett. Tálalásnál tettem bele tejfölt és egy kis citromlevet facsartam rá. A család szekszárdi kötődésű tagjai kikérték maguknak, és én is maradok a klasszikus bajainál a jövőben, de tényleg jó volt.

Szegedit pedig nem csinálok, mert mindennek van határa, a korhely a maximális kompromisszum.

Egy alap túró, sajt vagy joghurttorta még sose hozott lázba. Azok sem, amiket hozzáértők ajánlottak, azok sem, amiket a legfinomabb alapanyagokból sütöttek nekem, vagy akár amiket én sütöttem. Cifrázás nélkül unalmas, túlértékelt, csak divatos sütemények ezek, de ha az eleve ár-érték arányban rosszul induló alapba marad még keret extrákat tolni, akár egy szicíliai túrótorta is kerekedhet belőle, ami rögtön máshogy fekszik. Így került bele a kókuszcsók. Pontosabban véletlenül.

- Mit kérsz?

- Milánói sertésbordát.

- Nem eszel tésztát.

- És?

- A milánói sertésborda rántott hús makarónival.

- Ne már, a milánói az csak egy rántott hús, sajtos bundában. Egy milánói sertésbordát kérek akkor köret nélkül. És uborkasalátát. Kettőt.

- Anna, most komolyan köret nélkül kérted? Hidd el, itt a nyolckerben a milánói sertésborda az rántott hús makarónival. Ha köret nélkül kéred, az olyan, mintha én meg rendelnék egy oldalast sült krumplival, sült krumpli nélkül, ugye érted, hogy mondom? A rántott húst köret nélkül úgy hívják, rántott hús.

Kihozták, makarónival. A tetejére reszelt sajttal. Trappistával. A Rákóczi téri krimó nem a Larousse gasztronómiai lexikon, a valóság túléléséhez bizony empirikus tapasztalatok kellenek.

Többen állítják, hogy a kertészkedésbe bele kell nőni. A korombeli pestiek általában tíz-húsz évvel ezelőtt, kötelességből túrták a kertet nagyszüleiknél, és mindenkinek van egy története arról, hogyan utálta meg a kapálást/borsófejtést/ribizliszedést. Az emlékek megvannak, kertet is szereztünk, ráadásul az első saját borsóból főzhető leves képe lendületet is adott. Saját gazdaság ON.

UP-nak. És Lackónak.

Ha el kellene döntenem erre az életre, csak nyers, vagy csak hosszú órákig főtt marhahúst ehetek, iszonyú bajban lennék. Steakek és tatár versenyezne húslevesekkel, vadasokkal, pörköltekkel, tokányokkal, és legfőképpen az ezekbe való marhapofával, egyik kedvencemmel.

Nem halogathattuk tovább az ételfotózás fejlesztését, viszont nem állt rendelkezésünkre elég pénz egy fajin fénysátor megvásárlásához. Ismét kedvenc istenünkhöz, a Buhera nagy urához fordultunk, így mától természetes fény nélkül is készülhetnek ételfotók.

- Nem adott belőle, mert már félre volt téve valakinek.

- Legalább lefotóztad?

- Nem, de olyan volt, mint egy wagyu, de azt mondta Józsika, hogy magyar hús.

Tehát ez itt nem egy sörrel maszírozott japán import, hanem hentesünk ügyes szerzeménye. Végül csak akadt az őrületes marhából egyetlen szelet, de mit tegyünk, ha egy ilyen kincs akad az asztalra?

Bizonyára lesznek sokan, akik, ha (mondom HA) olvassák ezt, kárörvendő mosollyal dőlnek hátra, gondolván, hogy ekkora paraszt, még ezt se ismeri, mások meg gúnyosan szívják be foguk között a levegőt, hogyaszongya itt ossza az észt ez a tapló, közbe meg plázába jár kínait zabálni! Előre bocsátom, hogy mindkét tábornak van némi igaza. Az való igaz, hogy a szóban forgó ételről soha nem hallottam, mentségemül szolgáljon, hogy ritkán keveredek kínaiba, most is csak a lányom telefonált rám, hogy vigyek neki zöldséges tésztát (Lili szerint tépszta) meg szezámmagos-cukros csirkét. Egyik bevásárlóközpontunk alagsorában terpeszkedő kínai falodájában ejtettem meg a vásárlást.

Most, hogy 07:00-tól 10:00-ig a fene se érti miért csak a címet olvashatták, beszerelem a tökéletes lágytojást. Amúgy szökőnap van, há' ez az írás jól elszökött.

A tökéletes lágytojást a forrásban lévő vízbe kell helyezni és három perc után kikapni, majd hamm, bekapni. (Lehet ügyesen szuvidálni is, de otthon, pláne reggelihez maradjunk a realitások tarrbélai rögösségű talaján, forr a víz, lejön a kávé, 3 perc, stop) De mutatok jobbat, a tökéletes lágytojás-tálalást.

A stracotto az egyik legjobb befektetett munka - kivett végeredmény arányú étel. Kicsit kavargatom, hogy le ne kapjon az elején, óránként benézek a fedő alá, ha kér még, adok neki egy kis vörösbort. Két ponton lehet piszkosul elhibázni, ócska hússal és olcsó borral.

A puliszka jellemzően az az étel, amit igazán szegényen is be lehet vállalni, ebben van anyag, tápérték és izgalom, fillérekért, szemben a sok látszólag olcsó méreggel. Csak ez nem lóg a polcon, hanem meg kell főzni, és addig se lehet a frankhitelre vett plazmatévét nézni.

Csökkentett zsírtartalmú vaj. Mivel ez itt egy vajblog, mert a vaj mindennél finomabb és csodálatos ízt ad egy szelet kenyérnek, süteménynek, rántott húsnak, és steaknek, különös kegyetlenséggel tud kiborítani minden, ami ellene irányul.

Csökkentett zsírtartalmú vaj. Mintha azt mondanám, csökkentett zsírtartalmú zsír, vagy csökkentett kerekségű fenék.

Mi a faszom folyik itt?

- Na, meg van húzva a kocsi, de az mindegy, hanem a rántás nem jó!

- Mi baja?

- Mit raktál bele? Ebben van valami a vajon, liszten és són kívül.

- Igen, zöldséglevessel felöntöttem, hogy kenhető legyen, kenni akarod kenyérre, nem?

- Nem jó, ennek kőkeménynek kell lennie. Nem kell bele S-E-M-M-I. Ahogy a rántott levesbe se kell répa, semmi. NA.

- Jó akkor rámegyek megint.

Ugye a kézbaleset miatt kocsit cseréltünk az Égővel, aki szereti a rántásos kenyeret. Ebbe nem menjünk bele túl mélyen, egyszer már leírta, hogy került ez a probléma az ő életébe. Az autó mellé csatoltam a nagy üveg rántást, szeretet, meg a többi jeléül. De túl sokat akartam. A második kör következik.

Aki evett már friss habanero csilit, rögtön észrevehette az illatán is az őszibarack, vagy mangó fűszeres, édes aromáját. Igen, a csípésen felül ezt tudja ez a paprika, ezért érdemes vele egy kicsit külön foglalkozni. Mivel még mindig nincs medvehagyma, vagy bármi idényzöldség a piacokon, mással kell kihúznunk, amig a tél az utolsókat rúgja. Csilipaprika gyümölccsel, napsütéshez.

1999-ben történt, Sorgnanóban. Akkor lettem allergiás a rukolára. Jól megérdemelt, felső erőktől származó büntetés volt ez. Egy hónappal előtte még azt se tudtam, mi az, majd egy túladagolás következtében nem is kellett vele foglalkoznom többet. Hétfő este újrakezdtük.