Jó reggelt, drágáim – köszöntöttem a jobb ablakban viduló élelmiszereket.

(Emlékeztetésül: kísérletet végzünk, hogy valóban kevésbé romlanak/boldogabbak-e a víztartalmú ételek. Magyarázat itt.)

Tegnap – kedden – délután üzeneteltem fel és helyeztük az üzemi konyha – iroda – két ablakába a rosszakat és a jókat. Az egyik ablakot igyekszem szeretni, a másik iránt minden igyekezetemmel próbálok megvetést érezni. Nem is olyan egyszerű, mint gondoltam.

A jobb oldali (jó ablak) narancsot, a párizsi tartóját, a poharat és a csészét meg is simogattam, a halra csak rámosolyogtam, mert ha házi hentesünk, Sinya sem bírja, ha halszagú a keze, én is finnyázhatok. Plusz esélyes, hogy gyorsan elkezd nyálkásodni, szobahőmérsékleten ez a hal sajátja. Mielőtt cukiskodtam volna a termékekekkel, persze körülnéztem, hogy egyedül vagyok-e a környéken.

A bal ablakban enyészetre váró dolgokat eddig figyelembe sem vettem, köszönésre sem méltattam, érezzék a mostohasorsot. A lelkiismeret-furdalással pedig igyekszem megküzdeni. Csak azért sem szeretem majd őket, különbséget teszek, előítéleteim lesznek és kész. És most odamegyek és lecseszem őket.

A legmeglepőbb az, hogy a párizsi a bal oldalon jobban pöndörödik és barnul, mint a jobbon. És nem, nem csak beképzelem, megmutattam Annának is (Péter), ő is látta a különbséget. Kicsit sajnálta is, hogy ő nem szeretgetheti a pozitív üzenetes kajákat, de kitartok mellettük, ők az enyémek (és Csetvei Krisztina is azt mondta, hogy egy ember végezze végig a kísérletet.)

a szeretett párizsi

és a szeretetlen

Holnap jövünk, addig szerelmet vallok a pontypatkónak.