A szomszédban a Zolinál megérett a barack, sárgállik a fa teteje, EGÉSZ KÖZEL a kerítésemhez. Gondoltam, lopok egy kiskosárnyit, ugyanis az egyik roskadozó ág MAJDNEM átlógott hozzánk. Csak a Zoli folyton ott sertepertélt a kertben egész nap, ami roppant módon bosszantott. Nincs az ilyennek valami rendes munkája, hogy folyton otthon eszi a penész? (A sors fintora, hogy neki van, nekem nincs).

Igazából adott volna, ha kérek, de akkor oda a kalózromantika. Aztán tegnap átballagott hozzánk, (noch dazu sört is hozott) és elmesélte, hogy tele van már a búrája a tetves barackkal, a felesége napok óta befőz, ő meg nem találja a helyét, nem volnánk olyan szívesek, hogy leszedjük és megesszük a maradékot. Voltunk olyan szívesek. Helyesebben, a nejemet felzavartam a Zoli monarchia-korabeli létrájára, én meg a szomszéddal alulról értő tanácsokkal láttuk el a barack-populáció térbeli elhelyezkedésére vonatkozólag.

Én fel nem mászhattam, hiszen sörösüveg volt a kezemben, a Zoli meg úgyis szívességet tett, és mint említettem, neki a barackkal már tele volt a búrája. Így is kitört egy létrafok Andrea alatt, pedig csak 64 kiló, elképzelni is borzasztó, mi történt volna az én 92 kilóm alatt. Az elképzelt véres részletektől most megkímélnék mindenkit. Mindegy, így volt jó, ahogy volt, a barack lekerült (szerencsére) volt vagy 10 kiló, a sör elfogyott (sajnos), hazamentünk.

A szomszéd példájából okulva nem akartam, hogy a barack birtoklása nálunk is vad befőző-bacchanáliába torkolljon, ezért kompromisszumos javaslattal álltam elő. A barack egy részét azonnal megesszük. A barack másik részéből datolyás baracklevest építünk. A barack harmadik részéből csinálhat lekvárt, ha akar. Az első és harmadik felhasználási mód gondolom, nem szorul magyarázatra, sokan szeretik a kajszibarackot nyersen enni fáról, fa alól, kosárból, zsebből, asztalfiókból és gondolom, mindenkinek megvan a saját/anyukája/nagymamája/ángya térgye/szomszéd bakter/Chuck Norris tuti baracklekvár receptje, úgyhogy ezekkel én most nem is untatnám a nagyérdeműt.

Hanem a datolyás barackleves! Annak kontinenseken átívelő története van. Szeretett hitvesem nővére családjával egyetemben egy évet a napfényes, ám egyéb tekintetben vad orgiákra és szertelen bulizásra nem csábító Algériában töltött, férje munkájából kifolyólag. Ott tanulta meg ennek a finom, egyszerű és már-már egzótikus levesnek a készítését. Most álljon itt a recept, amivel elhallgattatom mindazokat, akik szerint én nem is tudok főzni, sőt enni sem szoktam és fotoszintézissel tartom fenn magam, s csak azért irkálok gasztroblogba mert gyorsan akarok meggazdagodni. A recept, melyben férfiasan kezet ráz a Szahara izzóhomok-szagú kemenceforró lehelete (amelyet csak az Atlasz nyúlványairól alápöndörödő kósza szellő enyhít csupán) a Kunság rigófüttyös barackligeteinek árvalányhajas kalap alól huncutul előmosolygó egészségtől kicsattanó rózsavörös orcájával.

Íme: Hozzávalók:

  • 1 kg friss kajszibarack, fele jó érett, fele inkább ropogós
  • 3-4 tojássárgája
  • 2-3 ek. cukor
  • 20-30 dkg aszalt datolya felezve, magozva (lehet bele rakni bőven, csak vigyázat, egy idő után főzelék lesz)
  • 1 liter tej
  • 2 dl tejszín  
  • 5 dl jó minőségű minél töményebb rostos baracklé

A nyers barack érett felét leturmixoljuk a cukorral és a baracklével, lábosba vetjük és felforraljuk. Levesszük a tűzről, beleöntjük a tojássárgájával összekevert tejet a maradék negyedelt barackot, majd ismét hevítjük még kb. 5-8 percig, az első zubbanás után kikapcsoljuk. Ekkor kerül bele selymesítésnek a tejszín (elhagyható) és a datolya. Ezekkel már nem főzzük. Hagyjuk kihűlni, majd mehet a hűtőbe.

Vigyázat, csak másnap jó. JÓL LEHŰTVE fogyasztandó. Émelyítően édes bír lenni. Egyszerű, mindamellett ízletes agglegény,- amolyan bugyilevarázsoló - leves, mindazonáltal könnyű nyári vacsorának is megteszi. Régen, mikor a piacgazdaság és globalizáció fellegei még nem homályosították el egünket, nem lehetett egyidejűleg friss barackot ÉS datolyát kapni, ennek a levesnek a kivitelezése szinte lehetetlen volt, vagy magasabb pártállami kapcsolatokat feltételezett. Ma már szerencsére ez nincs így. Mindenki szabadon olyan levest főz magának, amilyet szeret. És meg tud fizetni.

Mi legyen a barackkal?